Dijontól 31 kilométerre nyugatra már a bortermő vidékeken túl fekszik egy Avosnes nevű kis falu. A Dijon felőli úton kanyarogva be a faluba már a Verger de l’abeille (“A méhecske gyümölcsöse”) ökofarm területei mellett jutunk el a kis château-hoz. Egy hetet töltöttem el ott a WWOOF-nak köszönhetően. Van ott róka is, málna is.
A farm gyönyörű, a domboldal vonalát követő fiatal gyümölcsfa – és málnasorok, a szedersövények, a roskadozó vén almafák és a még öregebb kastély.
A vendéglátó egy friss nyugdíjas francia házaspár, akik több év Afrikában töltött év után költöztek a családi birtokra és kezdtek gazdálkodni. A berendezésben ez vissza is köszön, de nem tudja elnyomni a kastély ódonságát és franciás egyszerűségét.
A kastélyt, a mai jobb szárnyat a 12. században kezdték építeni a harcias templomos lovagok. A bal szárny kicsit későbbi, és lehet látni az épületen, hogy időnként megtoldották egy szobával, akár egy fél emelettel feljebb. Kopottas bája mögött azért tartogat meglepetéseket nemcsak a gyanútlan vendégek (sosem tudni, egy ajtó mögött újabb szoba, vagy csak egy szekrény rejlik), de a tulajdonosok számára is, például amikor egy-egy zug felújításába fognak.
Wwooferként málna- és almaszedés, befőzés, némi konyhakerti munka a napi penzum. Közben olyanokat is megtud az ember, hogy azért nem szedjük le az alsó részen a gyümölcsöt a málna- és szederbokorról, mert az a rókáké. A rókák ugyanis imádják a málnát meg a szedret, és rendszeresen rájárnak, különösen a száraz időszakokban. Az eladásra szedett gyümölcsöt nem szabad megmosni, így inkább nem szedünk onnan, ahol a rókák elérik. Van így is bőségesen, minden nap végigmegyünk a sorokon.
Imádom a málnát, és azért szedés közben jut nekünk is. A termést frissen adják el, illetve lekvár, vagy compote készül belőle, ami nem a nálunk ismert kompótot jelenti, hanem egy almával meghatározott arányban kevert gyümölcspüré.
A farmhoz tartozik két fiatal csacsi is: Anatole és Célestin. Az ő ellátásuk, kefélgetésük, iskolázásuk is feladat. Különösen az utóbbi nem egyszerű, mert a hozzám hasonló gyakorlatlan próbálkozónak bizony nem könnyű szófogadásra bírni egy szamarat. Egy szamár nagydarab, súlyos állat, és patkója van. Ha rálép az ember kislábujjára, akkor annak annyi. Pár hétig cipőt sem lehet húzni. Kipróbáltam… Ugye, Célestin?! 
A gazdasszony amúgy próbálja munkára fogni őket. Anatole már “tud” szántani. Nagyobb területet nem művelnék meg vele, mert azért elég melós dolog. De egy vetésre előkészítendő sort a konyhakertben sikerült feltörni vele egy jó óra alatt. Szerencsére itt mindenre van idő. Régen volt benne részem, hogy nem kell sietni egy munka befejezésével. Csak kényelmes ritmusban, mindenféle sürgetés és feszültség nélkül a végére érni, és utána nem belevetni magunkat a következőbe. Leülni egy kávéra, egy kis diskurálásra, például arról, mit dobjunk össze majd ebédre negyed óra alatt a következő feladat után.
A könnyű ebédet hűsölős sziszta követi, aztán még egy kis almahámozás, de lehet, hogy inkább elmegyünk egyet csobbanni a közeli tóra.
Utána úgyis rá kell készülni a vacsorára, ami szintén nem bonyolult, de megadják a módját. Az utolsó felvonás a legjobb: hosszú beszélgetés, sztorizás a sajttál és egy üveg burgundi pinot noir társaságában.
Amikor már sűrűn röpködnek a fejünk felett a denevérek, és a sötétet harapni lehet a kastély körül, felmegyek a csigalépcsőn a kis szobába, és örülök, hogy még másnap is itt leszek.
Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet!
Kérlek, hogy tartsd tiszteletben szerzői jogaimat. A Francia kaland blogon vagy a hozzá kapcsolódó felületeken megjelenő cikkek tulajdonosa és jogosultja a Francia kaland bloggere. Ezen szellemi alkotások teljes vagy részbeni felhasználása különösen, de nem kizárólag üzletszerzési, marketing vagy más egyéb kereskedelmi célra a blogger előzetes írásbeli engedélye nélkül szigorúan tilos!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: